7.rész Találkozás

A telefonom csörgésére keltem fel,valaki hívott.
-Nem lehetne emberi időben hívogatni?-morogtam.
-Igen?-szóltam bele.
-Hahó?-remek valaki oltári viccesnek tartja azt hogy hajnali 05:00 hívogat. Mivel nem tudtam vissza aludni emitt lefürödtem hogy felébredjek. Ezzel elment legalább egy óra. Szuper csak 06:00 óra van. Valami rémlett Natanihel jegyzeteiből hogy tz írunk töriből. Ezzel is elment egy óra. Indulhattam a suliba. Lebattyogtam a lépcsőn,és valaki várt rám. Armin volt.
-Szia! Hát nem szép napunk van?-kérdezte.
-Szia!-morogtam-Amúgy nem,nem szép ez a nap-mondtam zombiként. Ezután nem szólt hozzám. Rájött hogy ilyenkor jobb nem zavarni bármivel. Mire beértünk a suliba úgy éreztem magam mint aki már 16 éve nem aludt.
Szinte minden óra eltelt,utána jött a töri. Semmire nem emlékeztem. Üresen beadtam a dolgozatomat és az óra további részében aludtam. Azt álmodtam hogy anyukám él és vele elmentem sétálni. Nagyon tetszett mert útóljára nyolc éves koromban láttam. Szerettem vele lenni,mindig nevetünk. Hiányzik nagyon!
-Hahó,Zsófi!-ébresztgetett valaki kedvesen-Anya te vagy az? Bár tudtam hogy nem de bíztam benne.
-Nem te kis butus-és felnevetett-Armin vagyok. Felkeltem és kimentem az udvarra. Valami nem stimmelt,nem volt sehol Castiel.
-Erről jut az eszembe,mit akartál Castieltől tegnap?-amikor ki mondtam rögtön elkomorodott.
-Semmit! Már nem érdekes! De ő mit keresett nálad tegnap?-gondolkozz Zsófi,gondolkozz!
-Már nem érdekes!-mondtam ugyan azt mint Armin.
-Castiel nem hozzád való-jelentette ki. Amúgy nem tudom honnan szedte azt hogy egyáltalán tetszik,vagy azt hogy járunk. Mondjuk tényleg tetszik csak nem tudom hogy járunk-e? Miközben ezen gondolkodtam valami kizökkentett. A telefonom volt. SMS jött. Ez állt benne:
Szia! Suli után gyere a parkba
            Castiel  
Innentől kezdve nagyon gyorsan eltelt a nap. Csak azt vártam hogy találkozzunk. Végre az útólsó óráról is kicsengettek és rohantam a parkba. Nem is tudom miért csak szeretem volna látni. A szemébe nézni....talán megcsókolni is. Miközben ezen gondolkodtam már oda is értem. Nem láttam sehol. Körbenéztem de sehol senki. Egyszer csak  valaki elkapta a derekam és elkezdett húzni. Gyorsan hátra pillantottam de nem ismertem. Na nem,engem senki sem fog elvinni sehová! Nem hagyom! Levettem az illetőnek a kezét a derekamról és futottam ahogy a lábam bírta. Ez nem futás volt hanem rohanás. Vissza rohantam a parkba de senkit sem találtam. Hallottam valami pisszegést de nem tulajdonítottam neki nagyobb figyelmet.
-Zsófi,gyere már ide!-mordult rám Cast. Gyorsan oda mentem és átöleltem.
-Nem hallottad hogy pisszegek?
-De csak azt hittem egy kis állatka-feleltem sértetten.
-Amúgy miért nem voltál suliban? Te hívtál fel öt órakor? És nem láttad a támadóm aki majdnem elrabolt?
Kérdeztem tőle.
-1.Az én dolgom hogy hol voltam
 2.Normális vagyok és nem is hívogatnálak olyankor-mondta nyugodtan az első kettőt. A harmadiknál....na olyat még nem láttam. Betorzult arccal állt előttem és nagy levegőket vett.
-Nyugi,nem történt semmi-nyugtatgattam. Már amennyire lehetett. Tudtam hogy kitörni készül. 3 2 1...BUM!
-Mi az hogy nyugi??? Meg hogy nem történ semmi??? Az semmi hogy majdnem....-itt elakadt,majd fojtatta
-Elvesztettel?-ennyi volt a kitörés. Szorosan átöleltem.
-Nyugodj meg. Semmi bajom!-suttogtam a fülébe. Utána elengedtem. Láttam hogy megnyugodott.
-Most mi lesz? Mert nekem haza kell mennem főzni-tudtam hogy amikor apu hazaér akkor éhes lesz.
-Akkor mennyünk hozzád! És elindultunk. Útközben sokat beszélgettünk,meg nevettünk.
Már majdnem végeztem a vacsorával amikor csörgött a telefonom. Gyorsan oda rohantam és fel vettem.
-Igen?